A rizs megmosásával kapcsolatban gyakori a bizonytalanság, viszonylag sok ellentmondásos információ olvasható erről az interneten. Bár egy kevés plusz munkával jár, érdemes időt szánni erre a műveletre, hiszen számos előnnyel jár. Cikkünk további részében összefoglaltuk, mit érdemes tudni a rizs megmosásával, valamint áztatásával kapcsolatban!
Miért mossuk meg a rizst?
A rizst két okból érdemes megmosni, az egyik, hogy így eltávolíthatjuk a szennyeződéseket, amelyek megtapadhattak a rizsszemeken, a másik pedig, hogy megszabadulhatunk a felesleges keményítőtől is. Utóbbi azért lényeges, mert a keményítő miatt a rizsszemek összetapadnak a főzés során, a végeredmény, pedig rágós, ragadós rizs lesz.
Hogyan mossuk meg a rizst?
Bár minden rizsfajtánál szükséges az átmosás, a pontos módszer az egyes típusok esetében némileg eltér. Ha teljes kiőrlésű fajtát készítünk, öntsük a kívánt mennyiségű rizst egy szűrőbe. Ezután a rizst körülbelül 30 másodpercig mossuk hideg víz alatt, miközben óvatosan rázogatjuk. A víz színe nem fog megváltozni, csak törött rizsszemeket és rizshéjat távolítjuk el.
A fehér rizs esetében a mosás menete hasonló, azonban hosszabb ideig, két percig kell végezni, úgy hogy közben a kezünkkel nem dörzsöljük össze a rizsszemeket. Az átmosás elején a víz opálos lesz, azonban a második perc végére már szinte áttetszőnek kell lennie.
A rizs áztatása
A rizs átmosásához kapcsolódóan érdemes néhány szót ejteni az áztatásról is, mely eltérő célt szolgál. A mosással a keményítőt, valamint az esetleges szennyeződéseket távolíthatjuk el, míg az áztatás a főzési idő csökkentésében segít.
Az áztatás első lépése a rizs megmosása a korábban már ismertetett módon, ezt követően 30 percig áztassuk vízbe a rizsszemeket. Az idő leteltével a szokásos módon főzzük meg a rizst.
Bízunk benne, hogy sikerült néhány hasznos tanácsot adnunk a rizs megmosásához és áztatásához. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg ismerőseiddel is!
Kép forrása: Freepik.com / Szerző: Mdjaff
Forrás: Martha Stewart