Ma már akkor sincs egyszerű dolgunk, ha “csak” egy új bejárati ajtót szeretnénk, hiszen ebből a terméktípusból is rengeteg variáció közül lehet választani. Egyre népszerűbbek viszont az úgynevezett biztonsági ajtók, melyek magas szintű védelmet garantálnak a betörés ellen.
De vajon mitől lesznek ennyire masszívak? Nézzük meg, hogyan készülnek, és máris megtudjuk!
Tervektől a kész ajtóig
Ha egyedi bejárati ajtót szeretnénk, már nem kell kizárólag a képzeletünkre hagyatkoznunk, hiszen például a Nívó weboldalán is elérhető egy ajtótervező program. Itt részletesen megtervezhetjük leendő nyílászárónkat, amit a cég szakemberei aztán le is gyártanak a nagytarcsai üzemben.
Egy ilyen folyamat meglehetősen érdekes és izgalmas, ráadásul mi most beleshettünk a kulisszák mögé, és megnézhettük, hogy is készül el egy ilyen nyílászáró.
A keret és a tok, avagy az ajtó vázának elkészítése
A betörésbiztos ajtók keretét és tokját acél zártszelvény alkotja. Ez több méter hosszúságú, nyers szálak formájában érkezik meg az üzembe, ahol lézervágóval szabják őket pontos méretre. Utána a darabok egy forgó állványra kerülnek, ahol egy robotvezérlésű gép hegeszti őket össze, valamint felrögzíti a zsanérokat is.
Habár az automata hegesztőkészülékek igen precízen dolgoznak, azért a humán munkaerő még mindig elengedhetetlen. Az összehegesztett ajtókerettel ugyanis a lakatosmesterek foglalkoznak tovább, ők illesztik a helyükre a merevítőket és az ajtószárny belsejében lévő tömör acéllemezt, illetve lecsiszolják a varratokat.
Az ajtó nyers váza ezennel elkészült, ám a munkának ennyivel még koránt sincs vége.
Az egyéb elemek elkészítése
Az összehegesztett ajtótokot és a keretet átviszik a szinterező részlegre, ahol porfestéssel a kívánt árnyalatra színezik.
Közben készül már a külső és a belső borítás is, amihez fa rétegelt lemezt használnak. Ezt egy CNC-marógéppel vágják a megfelelő méretre, illetve kivágják az üvegbetétek, zárak helyét, valamint felviszik a díszítőmarásokat is.
Ha a megrendelő egyszínű ajtót kért, akkor ezt is szinterezéssel festik le, ám ha fahatású borítást rendelt, akkor a lemezt csiszolás után bevonják egy hő hatására aktiválódó ragasztóval, majd ráillesztik a famintás fóliát. Utána behelyezik egy vákuumpréselő gépbe, ami lényegében rásüti az ajtóra a fóliát.
Az ajtó összeszerelése
Miután minden alkatrész készen áll, következhet az utolsó munkafázis, a darabok összeillesztése. Az ajtó belsejébe bekerülnek a szigetelőanyagok, beszerelik a zárakat, felrögzítik a faborítást, az üveget, a kilincseket, rozettákat, élvédőket és így tovább.
Az ajtó ezennel készen áll, így most egy kis adminisztráció következik: az ügyfélkapcsolatokért felelős munkatársak felveszik a kapcsolatot a megrendelővel, és egyeztetnek egy időpontot, amikor a szerelőcsapat házhoz szállítja, és beszereli az új ajtót.
A rendelés és a beépítés között mindössze 4-6 hét telik, és a tulajdonos máris élvezheti újdonsült bejárati ajtaját.
Kép forrása: Pixabay.com
Hirdetés (X)